2012. december 22., szombat

Idősek karácsonya Siterben

Siterben szolgálunk holnap azaz 2012 december 23-án vasárnap délután 4 órakor. Idősek karácsonya címmel lesz különleges istentisztelet a gyülekezeti teremben. Ekkor szólalaltatjuk meg adventi és karácsonyi dalainkat azoknak is akiknek talán ez az akalom jelenti majd a karácsonyt.
Mindenkit szeretettel várunk!
SDG!

2012. december 15., szombat

Aradi jótékonysági koncert

Az aradi Nyugati jelen újságban megjelent hírdetés:

"Az arad-belvárosi katolikus templomban vasárnap 18 órától kerül sor a hagyományos jótékonysági koncertre az aradi magyar oktatás fő támasza, az Alma Mater Alapítvány javára. Fellép a battonyai Choral kamarakórus, a belvárosi baptista kórus, a nagyváradi Tálentum együttes, valamint a szavalóversenyek kiválóságai. Házigazda, a helybeli egyházközség."

SDG

Tarjánban szolgálunk

Holnap ismét Tarjánban szolgálunk, adventi csendességben készülünk Jézus érkezésére. Aki velünk, a tarjániakkal és oláhszentmiklósiakkal szeretne elcsendesedni, az jöjjön el a református templomba, a 11 órakor kezdődő zenés istentiszteletre. SDG!

2012. december 13., csütörtök

Dicsőítő nap

15-én 10 órakor advent-karácsonyi koncerttel szolgálunk a Partium egyetem dísztermében tartandó dicsőítő napon. Mindenkit várunk, aki kiváncsi egy ilyen alkalomra, aki vár valimre vagy Valakire, aki dalban szeretné hallani az evangéliumot, aki dicsőíteni szeretné a mi Urunk Jézus Krisztust! SDG!

2012. december 1., szombat

Magyarókereke - A Tálentum visszatér!

2002 december 1-én vasárnap, Magyarókerekén szolgált először a  Tálentum. 2012 december 2-án vasárnap, Magyarókerekén szolgál ismét a zenekar. 10 év után megállunk kicsit és visszatekintünk, honnan indultunk, hova értkeztünk.
Ugyanott szolgálunk vasárnap délelőtt 11 órakor, ahol tíz éve kezdtük!
Ünnepeljetek velünk, gyertek el ti is, de ha nem tudtok, mondjatok el egy rövid imát értünk, ahogy mi is megköszönjük imádságainkban ezt a csodálatos évtizedet! Soli Deo Gloria!

10 év!


      Ma ez a kis csapat nagy ünnepet ül.
10 évvel ezelőtt szolgált először a Tálentum együttes.
10 év nagy idő, mint a gyermek mi is sokat tanultunk, fejlődtünk, elestünk de felálltunk, sok új ismerőst, barátot és testvért szereztünk, mindezt úgy, hogy az Atya fogta a kezünk. Ő adott erőt akkor amikor a kilométereket róttuk, volt, hogy ezernél is többet, hitet adott, akkor, amikor mások feladták, szeretetet, amikor már mi sem számítottunk rá, olyanoktól is akiket addig nem is ismertünk.

       Áldott perceket éltünk meg a több, mint 300 szolgálat alkalmával, itthon Erdélyben, Magyarországon, Hollandiában, Angliában, Skóciában, Írországban.
A 10 év alatt visszajelzéseket kaptunk testvérektől akik dalainkat hallgatva, Isten kegyelme által megváltoztak, hitükben megerősödtek. Kell-e ennél nagyobb öröm?... Isten Szentlelke rajtunk keresztül munkálkodott, ebben biztosak vagyunk!
Hála legyen érte a mi Kegyelmes Istenünknek!

      És hála legyen még valakinek, egy olyan embernek, aki tudja mi az önzetlenség, az áldozat, a feltétel nélküli szeretet, akinek köszönhetjük, hogy ma itt állhatunk, aki annak idején gitárt adott a kezünkbe és megmutatta a muzsikálás csodáját. Isten embere ő!
Köszönjük neki azt a sok szeretet, amit tőle kaptunk!
Köszönjük Tempfli Ádámnak.

SDG!

Tálentum 2002

Tálentum 2012

2012. november 14., szerda

Szombati Bibliaismereti Vetélkedő

November 17-én Érszőlősön, bibliavetélkedőn veszünk részt, persze énekkel, hangszeres muzsikával. 16 óra környékén kezdjük a koncertet, melyre mindenkit szeretettel várunk a helyi református templomba. SDG!

2012. november 10., szombat

Szalárd és ifjúság

Ma délben Szalárdon,  a helyi kultúrházban szolgált a Tálentum. Több , mint 60 fiatal hallgatta és énekelte a dalokat, melyek között ott szerepelt a Teremts bennem, a Bölcsebben vagy épp a Hadd menjek, Istenem cimű dal. Szép és áldott alkalom volt a mai is! SDG!

2012. október 7., vasárnap

Székelyhídi dicsőítés!

A székelyhídi baptista gyülekezet szervezésében ifjúsági zenei nap lesz ma, előadásokkal és sok sok zenével. Délután 3 órakor kerülünk mi is sorra. Aki teheti vegyen részt már most reggel a találkozón. SDG!

2012. augusztus 19., vasárnap

Keresztelő!

Isten gyermekáldással látogatott meg minket, azaz hogy a Hegyi családot s a Tálentum zenekar tagjait.  Gyöngyiék kicsiny jövevényét, Lórit mi is picit saját gyermekünknek tekintjük, ígyhát szívünkön hordjuk sorsát, életét s kérjük Krisztust vegye kegyelmébe, adjon neki egészséget, erőt, szeretetet és hitet földi útján!

Örüljetek velünk hisz ma kereszteltük be Hegyi Lórántot Krisztus egyházába a tarjáni református gyülekezetbe annak kicsiny templomában.

Lóri, Isten hozott! SDG!


Feketeerdő

Tegnap délután különleges találkozón vehettünk részt Feketeerdőn. A település elszármazottjai tértek haza s egy sátor alatt hallgatták a ma ott élőkkel Isten ígéjét, melyet Bogya Miklós református tiszteletes hírdetett. A zenekar ezután szolgált. Igazi evangelizációs alkalom volt ez.
Köszönjük a lehetőséget!
SDG!

2012. július 3., kedd

Csillagpötty Regionális Ifjúsági Találkozó


Most pénteken 20 órai kezdettel Hajdúböszörményben szolgálunk a Csillagpötty nevű regionális ifjúsági találkozón. A részletek lennebb olvashatók:

Mese vagy valóság?

Gyülekezetünk, a Hajdúböszörmény Kálvin téri Református Egyházközség 2012. július 4-7. között rendezi meg a Csillagpöttyöt, vagyis egy regionális református ifjúsági találkozót.
A rendezvény a következő alcímet viseli: „Mese vagy valóság? Aki nem hiszi, járjon utána!” A találkozón a népmesékben rejlő bibliai igazságok kerülnek felszínre, megvilágításra, illetve a Szentírás valósága. Fiataloknak, 14-25 éveseknek szól elsősorban a Csillagpötty, de nem titkolt célunk minden generáció vendégül látása. Ennek érdekében változatos programot kínálunk majd a Böszörménybe látogatóknak szerda délutántól szombat délig. A reggeli áhítatot követően délelőtt választható programok színesítik a találkozót: különféle sportprogramok, kézműves foglalkozás, imaséta a templom tornyában, láthatatlan színház. Délután pedig a templomban előadásokon, koncerteken, áhítatokon épülhetünk, formálódhatunk. Vendégünk lesz reménység szerint Szabó Balázs népzenész, mesemondó, az Andante zenekar, a Bordó Sárkány Régizene Rend, a Tálentum együttes, illetve több református gyülekezet ifjúsági csoportja is szolgál közöttünk zenei produkcióval, színdarabbal. Az esték pedig minden alkalommal táncházzal, tánctanulással záródnak, melyek már a szálláshelyen, vagyis a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpontban lesznek megrendezve. A szombati napon egy közös záró istentisztelettel koronázzuk meg a Csillagpöttyöt, ahol együtt dicsérhetjük Urunkat, s mindenki személyre szabottan kaphat áldást az áldások utcájában a lelkipásztoroktól. Szeretettel várunk tehát minden érdeklődőt a Csillagpöttyre „Hencidától Bonchidáig.”

2012. június 13., szerda

Kedves Tálentumtagok és minden kedves android felhasználó

Blogos híreinket mátol telefonon is könnyedén követhetitek androidos aplikációnk segítségével!
Annyit kell tennetek, hogy erre a linkre kattintva letöltitek telafonotokra a fentemlített kis programot,  mely a telepítés után rögtön a Tálentum híroldalát nyitja meg.
Friss infirmációk a Tálentumról:
http://www.appsgeyser.com/getwidget/Talentumtag






2012. június 12., kedd

Sólyomkővár

Sólyomkőváron szolgáltunk elmúlt szombaton, a Szilágysomlyói egyházmegye Nőzsövetségi Konferenciáján.
Tóbb mint 200-an vettek részt a találkozón, ahol most csak ötösben szólalhatott meg a Tálentum, hiszen Gyöngyi nem jött velünk,nemsokára szülni fog :)
Adja az Úr, hogy egy csodálatos, egészséges gyermekkel bővüljön a Gyöngyi és a tálentumosok családja!
A koncertszolgálatunk néhány új dallal is bővült, melyeket szeretnénk megjelentetni a készülő hanglemezen is.
SDG!

2012. május 12., szombat

Isten segítségével ma elkezdjük az új lemez felvételét

Helyszínünk a siteri műemléktemplom. A templom szentségében szeretnénk közelebbivé, egységesebbé, élőbbé tenni a muzsikánkat, annak üzenetét, hangulatát.
A mai napot az Úrnak ajánljuk fel, kérjük áldja meg munkánkat, dalainkat! SDG!


2012. március 31., szombat

Nagycsütörtök

Nagycsütörtökön Nagyvárad Szőlősön szolgálunk este 8 órától. Mindenkit szeretettel várunk! SDG!

2012. március 4., vasárnap

Ma délután a kalotaszentkirályi gyülekezetben

Kalotaszentkirályon szolgálunk, a gyülekezetben szervezett ökumenikus imanapon. Hála az Úrnak az ilyem csodálatos alkalmkért! SDG!

Helyzetkép a templomból:




2012. február 15., szerda

Tervek

Tegnap esti próbánkon terveinkről egyeztettünk, a készülő lemezről, koncertturnékról, az új próbaterem felújításáról. Kérjük imádkozzatok ezek megvalósulásáért! Minden összekulcsolt kéz számít! SDG!

2012. február 4., szombat

Lefújva...

Sajnos a hóvihar elsodorta a mai szolgálatot. Ezúton is elnézést kérünk minden kedves tárkányi testvérünktől, ígérjük pótoljuk majd a szolgálatot! SDG!


2012. február 3., péntek

Kőröstárkányon leszünk...?

Ha a nehéz időjárás és az Úr engedi akkor holnap Tárkányban szolgálunk délután 6-tól. SDG!

2012. február 1., szerda

Végvárról nehezen tudtunk eljönni

Autónk beragadt a gyülekezetiház udvarán. Traktor kellett a kimentésünkhöz. Hála Istennek sikeresen, egészségben hazaértünk. SDG!


2012. január 26., csütörtök

Vár Végvár!

Mi is várjuk a találkozást kedves testvéreinkkel a végvári református gyülekezetben. 29-én délután 5 órakkor szolgálunk. Adja az Úr, hogy áldott alkalom legyen ez is! SDG!

2012. január 12., csütörtök

Még Végvár előtt: SZATMÁRNÉMETI

Január 20-án Szatmáron a Szatmárnémeti református gyülekezetben szolgálunk délután 6 órakor. SDG!

Végvári szolgálattal kezdünk

Imaheti alkalmon szolgálunk január 29-én délután 5 órakor a végvári református gyülekezetben. Várjuk az alkalmat és köszönjük a lehetőséget! SDG!

2012. január 4., szerda

BÚÉK!

Ahogy azt mondani azaz kívánni szoktuk: Bízd Újra Életed Krisztusra! ÁLDÁSOKKAL TELI ÚJÉVET MINDENKINEK! SDG!

Kapcsolat

email: talentumtag@gmail.com

telefon: +40736343474

vagy: +40772068435